?!

valójában nem tudok semmiről sem írni. tudni tudnék, de nem akarok. vagy nem is tudom hogy van, ez amolyan tyúk vagy tojás szindróma. nem tudom hogy vagyok, asszem jól, tehát ez még jó dolog. a fősulin még mindig bolyongok, egyedül, de mit is tehetnék ennyi rossz tapasztalattal a puttonyomban? de jajj október 16, én úgy várlak. Brontë lakáját fogjuk meglátogatni Yorshirben. csudijólesz.

ó, de talán mégis van itt valami, amiről mesélhetnék. kattant a biztonsági kar, nem volt kiút. pedig kiszálltam volna, és futottam volna amilyen messze csak lehetett volna, de nem lehetett. aztán felemelkedtünk pár méter magasra, nem tudom, nem láttam, hiszen olyan erősen tapadt szemhéjam egyik fele a másikhoz, hogy már csillogott előttem a sötétségben minden. aztán elindultunk. körkörös mozgásokat téve, a gyomrom üressége a torkomban, a kezem iszonyatosan markoltam kedvesemét, és rettenetes halálfélelmem volt. csak azt hajtogattam magamban "nem halok meg, nem halunk meg!", majd remegni kezdett a jobb, és a bal lábam is. megfogta, hátha megáll, de csak annyit mondtam "nem fog megállni.", hisz tudtam, hogy remegő görcsöm van. az az erő, amit abba fektettem, hogy ne ájuljak menten el teljesen leszívta az energiámat. csak mondogattam, hogy "nem eshetsz össze, nem hozhatod rá a szívbajt!", és nagy nehezen sikerült; kiértünk a vidámparkból. s én tudom, hogy soha nem fogok elmenni orvoshoz, hiába a pánikbetegségre utaló jelek a mindennapokban.