délután három órás aluszkálás után fetrengek hajnali félkettőkor

nagyon fájdalmas szakításon vagyunk túl a vakbelemmel, mely már hat napja tart. négy napig voltam kórházban, és másokkal ellentétben én örültem neki. jó volt kikapcsolni, elszakadni, ismeretlen emberek közt lenni, látni, hogy másoknak is vannak problémáik, együtt jajjgatni, hajnali háromkor lesétálni cigizni, kórházi kaját enni, műtőben feküdni, morfium hatása alatt lenni, fifty shade-et olvasni és nézni ki a fejemből, csak úgy senkikre és semmire. amit viszont sajnálok, hogy iszonyúan fáj az újabb három hegem, ami bizonyára csúnya lesz, és ami miatt soha nem lehet köldök piercingem és szoláriumba se nagyon járhatok, na nem mintha ezek engem érintenének, de ki tudja mit hoznak még az évek. azt is sajnálom, hogy nem kell reggel korán kelnem, be vagyok zárva egész nap és le leszek maradva nagyon nagyon a suliban. pedig jajj, én annyira szerettem az első hetet. tényleg. ilyen kis cuki érzés az egész:) 

egyébként, a fifty shade első részének az utolsó két fejezete az, amire azt tudnám mondani, tetszik. természetesen elolvasom a másik kettőt is, ha már a piacról sikerült beszereznem. kíváncsi vagyok mi lesz a második részben, csak az a baj hogy néha semmi érdekes nincs benne. mintha az írónő kifogyott volna az ihletből, és amikor már órákon keresztül próbált kitalálni valamit egy jelenethez de semmi, akkor oda beírt egy kevésbé sem elképzelhető összevisszán megírt szexjelenetet. elcsüggedtem, hiszen egy csomóan istenítik, de azt hiszem akkor ők még nem olvastak semmi igazán jót.