Hol vannak a válaszok?

Mindenki azt hiszi, hogy tökéletesen jól vagyok. És igazából vicces, mert mindenki más körülöttem aki érintett az esetben teljesen jól van. Kérdezem én, csak én gondolok rá minden nap? Csak én merengek el az emlékeken? Csak nekem jut eszembe, hogy úristenem neki még itt kéne lennie? Mert joga lenne hozzá ...mert még annyira kurva fiatal volt, hogy szinte nem is élt semmit!? Nem értem az embereket. Hogyan képesek szemet hunyni egy ilyen dolog felett? Vagy csak tényleg én reagálom túl? De amióta ez van... hogy ennyire elveszett vagyok, mert Ő nincs csak válaszokat akarok kapni a milliónyi kérdésemre -nem mellesleg pontosan tudom, hogy Ő megadná rájuk a választ, és én azokat a válaszokat el is fogadnám. Amióta ez van próbálok változtatni magamon és a dolgokon. Úgy értem... megpróbálom azt megtenni mindenkivel, amit vele szerettem volna. Szóval... kimutatni, hogy mennyire fontos nekem. Ez most már eléggé nehezen megy és úgy érzem sosem fogok igazán belejönni. De igyekszem. Mert nem akarok még egy valakit úgy elveszíteni, ahogyan őt veszítettem. Komolyan, szerintem ennél nagyobb fájdalom nincsen. Úgy elveszíteni valakit, hogy haragszol rá, mert megpusztulsz hogy nem tudod mivan vele, de közben ugyan úgy szereted aztán már elfogadod, hogy nem érdekled őt, aztán egyszer csak kapod a hírt, hogy ő már csak az angyalokkal táncolhat, plussz hozzá teszik, hogy az utolsó pillanatig emlegette a neved... a legádázabb ellenségemnek sem kívánnám ezt soha.