26,265,600 sec.

Újabb hónap, újabb hét, újabb nap, újabb óra, újabb perc, újabb másodperc.. Egészen pontosan 10 hónap, 43 hét, 304 nap, 7296 óra, 437,760 perc és 26,265,600 másodperc. Ennyi idő is kevés volt, hogy elengedjem. Most már tudom, hogy sosem fogom tudni teljesen elengedni. Soha! Mindig is emlékezni fogok rá, és mindig is szanaszét fognak vagdosni odabent a szavai. Hiába próbálok elfutni előle. A szél mindig magával fogja hozni. Pontosan akkor, mikor úgy érzem majd, hogy erős vagyok, hogy tiszta szívből mosolygok. Aztán majd megint seggre ültet. Tudom, hogy felesleges harcolnom ellene. Tehát feladtam. Ezzel a kijelentéssel valóban sok embernek csalódást okoztam, és igazából magamnak is. De már nincs erőm újra meg újra felmászni a hegy tetejére majd érezni, hogy a vihar újra lelök az aljára. Sokan nem értik meg, hogy mennyire félek már újra meg újra megütni magam. Sokan erővel löknek, hogy 'Gyerüüüünk mássz a tetejére!' de én már nem moccanok. Ennél lejjebb nem lökhet senki és semmi. Itt vagyok én jó helyen. És válaszolva valaki kérdéseire; igen, arra várok, hogy majd jobb lesz. Azzal lesz jobb, ha majd megszokom. Megszokom a fájdalmat és ilyen leszek örökre, igen. Valóban ezt akarom. Nem küzdeni semmiért. Én már valójában el is vesztettem önmagam, szóval már nem lehetek önmagam. Ez akarok maradni! Túlságosan megszokni a semmit! És hogy miért? Valóban miért? ...mert én már képtelen vagyok felegyenesedni és azt mondom oké jó minden jó lesz. oké. Mondhatom ezt. Megpróbálhatok felállni. De egyszerűen fogalmam sincs milyen cselekvéseket kéne tennem. Olyan mintha sötétbe keresném a gyújtót a cigihez és már fuuuuuull ideg vagyok hogy nem találom de a villanykapcsolót se.