Késő. ...vagy talán az utolsó utáni pillanatban kapálózol értem...? De tény, hogy sok mindenhez késő. Te voltál az az ember, kiben sosem akartam csalódni. Kislány korom óta azt hittem, sosem fogok csalódni. Elhitettem magammal, hogy Te majd megvédesz mindentől és mindenkitől. És tudod... ha egy ilyen emberben csalódsz, az felér egy világ fájdalmával. Tudod, ez a kapálózás már azért késő, mert nem tudok újra hinni benned. Elveszett a hit, hogy tényleg azért írsz, mert hiányzom, mert szeretsz. Tudom, hogy Te nagyon jól megvagy nélkülem. Gondolom azt hiszed, hogy ez velem is így van, holott titkon nagyon is fáj, hogy nem vagy velem minden nap. De én már nem mondom. Akár hányszor hangot engedtem ennek, annál jobban visszakoztál. Nem ellene tettél, hanem érte. Nem értünk tettél, hanem ellenünk. Már csak is én tudnám megcáfolni azt, hogy ez az egész amit éppen csinálsz azaz próbálsz csinálni nem késő egy kicsit. De én már komolyan nem tudom megcáfolni. Elkéstél. ...és tudod fáj, hogy elkéstél. Én mindig is azt hittem, hogy talán majd egy kicsit előbb betoppansz és én képes leszek elfelejteni Neked az elmulasztott éveket. Húztam, halogattam azt a pillanatot, mikor azt mondom "nem, elkéstél, elvesztettél.", de eljött. Azt hiszem, ha nem is egészen, de 98%-ban már igen. Talán az a két százalék sokat számít, talán nem.
Reggel sms zaja törte meg az álmot. Kezek kerestek egy telefon után, majd kis idő múlva feladta a keresést. Eltelt néhány perc, mire kinyitódtak a kíváncsi szemek, és a telefon is keresője kezébe akadt. Már a feladó is érdekes volt, de azért nézzük csak mit akar.. Szavai, sőt... betűi akár egy egy kés hatoltak tüdőig. Hamis volt. Minden egyes karakter hamis volt. Hazugság. Fokozhatatlan nagy hazugság. Lehet, hogy nem annak lett szánva, de belül annak érződött. Hihetetlen lett volna azt hinni, hogy ez valóban így van és minden szava igaz. Elmúlt a hit, hogy hinni tudjunk...
