néha olyan jó visszaemlékezni valamire, amiről csak utólag derült ki, milyen jó is volt. hisz... jó volt, attól függetlenül, hogy egy perc alatt szétszedett és összerakott. sőt, pont ettől volt jó. és pont ettől nem fogom soha elfelejteni, hiába van már jobb és biztosabb. szép emlékként őrzöm őt magamban, mert a mai napig hihetetlen az, amit kitudtunk hozni egymásból. s az, ahogyan az véget ért. de tudom, lesz még alkalmunk hamarosan egymás szemébe nézni, és már most tudom, hogy egymás után fogom szívni a cigarettákat, s majd gyászolom a csikkeket, füstöt és hamut; ugyan úgy, ahogyan gyászolom majd a szemedből hiányzó lángot. vagy ki tudja, lehet, inkább a pillanatot fogom siratni, mely lehetőséget adna, hogy a lángokat szabadjára engedjük. mert akkor már nem lesz szabad. akkor már túl késő lesz. és már most is az, mert te hiába fogsz szemben ülni velem, ha mellettem más fogja félszemmel figyelni minden pillantásod, akár csak egy oroszlán.
