illúziók

A mai nap sok mindenre ráébresztett. Például arra, hogy szeretek öregek között lenni. Ma ellátogattunk valakihez, aki még a "régimódi" öregek közé sorolható. Kis házzal, nagy kerttel, kendőcskével a fején, otthonkában, ráncosan, meggörnyedve, bibliát olvasva, nagy fotellel, pici ággyal. Érdekes beszéd stílussal... betegen. Manapság, a rák mindennapos. Akárhová megyek, vagy azt tapasztalom, hogy ez meg az ebben szenved, vagy azt hallom, hogy ez meg az abban végzi illetve végezte. Elszomorító. De úgy igazán ma jöttem rá, mi a titkuk azoknak, akik így is boldogan tudnak élni. Illúziókban élnek. Nem tudják -vagy nem is akarják tudni-, hogy mi lesz a következmény. Teljes életet élnek. Úgy tekintenek erre az egészre, mint egy náthára, vagy egy fejfájásra... elfog múlni. Ez egy másik oldalról megközelítve elég ijesztő is lehet, mert az juthat eszünkbe, hogy "jajj úristenem, nem is tudja, mennyi van hátra neki..." pedig ez nem igaz. Ők pontosan érzik, de ezt csak ők tudják. Mikor eljön az a nap, hogy nem kelnek már fel, akkor el kell felejteni azt a kósza gondolatot, hogy "jajj szegény, azt sem tudta, hogy el fog jönni ez a nap.." mert ő pontosan tudta. Sőt... percre pontosan tudta már ez elejétől, hogy mikor fog bekövetkezni. A ma szerzett emlék képeket nagyon sokáig magamban fogom őrizni.

***

Ééééééés kimondom, ééééééés leírom; hiányzik Anglia. Bármilyen meglepő.. Amikor visszatérek oda, ahonnan oda kívánkozom, ahol most vagyok, akkor egy teljesen új korszak fog megrohamozni. Tizedik iskola év. Erre az évre nagyon sokat tervezek, és még magasabb lesz az elvárás. Tanulás ezerrel. Még jobban fel kell tornásznom az átlagomat, mert nem fognak felvenni oda, ahova én szeretnék menni. Plussz pontként elkezdek majd kézizni, vagy kosarazni, vagy valamilyen labda játékot. Ehhez szeretném társítani a hajnali futást, ami az egészségemre is hatással lesz, plussz a sportban a teljesítő képességemet is fokozza. Az ikrekre több időt kell szánnom. Ez egy hatalmas tény. Eltelnek úgy a hetek, hogy nem is látom őket. Ez az én hibám. De megoldom. Ha csak fél órára is, de suli után be fogok járni hozzájuk. Most már nekik is sokkal jobban számít az, hogyha foglalkozom velük, szóval még nem vagyok elkésve. Ennél is sokkal többet fogok segíteni édesanyámnak. Főleg akkor, ha bebizonyosodik majd, hogy cukor beteg. Akkor meg végkép jobban oda kell figyelnem rá. Nem bír már annyit szegény. Ezt el kell fogadnia neki is és nekem is, meg mindenkinek aki körül veszi. Próbálok majd mindent kivenni a kezéből, amennyit csak tudok, de már most érzem, hogy túl leszek terhelve. Az idei évben már rendes érettségire készülünk, és a felét le is kell tennem év végén. Rengeteget számít a mostani év, és a következő is. Attól függetlenül, hogy a tavalyi bizonyítványom több volt, mint csodálatos, nem fordítottam rá elég időt. Többet akarok, mert tudom, hogy képes vagyok rá. Na meg ezek a dolgok egy kicsit el fogják venni a figyelmem olyan dolgokról, amik percenként eszembe jutnak. A "sok sikert" mondatra idén is nagyon nagy szükségem lesz. Főleg így.. De sikerülni fog. Úgyis..