A szem sokat lát. Sokszor túl sokat. Túl-on túl sokat. Olyat, amit igazán nem is kéne láss, de te keresed, hogy láthasd, és még meglepődsz azokon a dolgokon amiket látsz. Látni, hogy tényleg elveszett; látni, hogy tényleg elmúlt; érezni, hogy tényleg hiányzik... leírhatatlan ürességet tud okozni. Sokszor észre sem veszed, de a dolgok elvesznek, elmúlnak és hiányoznak. Sokszor észre sem veszed de ezek a dolgok teljesen üressé varázsolnak. Olyan üressé, hogy már visszahangzik ha levegőt veszel.
Kell az új. Kell, hogy valaki új lakosa legyen a háznak. Hogy otthonossá tegye, hogy ne visszahangozzon... hogy ne üvöltsön a hang, mikor valaki belép... hogy ne ijedjen meg az a valaki ettől a hangtól. Hogy ott maradjon. Egy ideig, vagy örökké.. Lehet vissza kéne költöznöm a lelkembe? Lehet, hogy ÉN hiányzok onnan? Lehetséges, hogy csak ÉN tudnám otthonossá tenni? ...
