"A superhero-k segítik egymást."

Ti már nem vagytok jelen az életemben. Kész. Elmúltatok. Ti ketten lettetek elengedve a múlttal. Tudtam, hogy ez egyszer bekövetkezik, de hogy ilyen hamar azt nem gondoltam volna. Egyiknél 2 évet a másiknál 3-at rúgtunk fel közösen a magasba, s hagytuk, hogy leérve millió összeragaszthatatlan darabra essen. Ez nem egy szimpla összeveszés volt. Egy ilyen 'naaagy összeveszés és BUMM'... nem nem. Ez ment már hónapokon keresztül. Ez olyan volt mint egy-egy megromlott házasság. Pár hónapig még tűröd a folytonos veszekedést és a megsértődést meg a totális nagy leosztásokat aztán eleged lesz. Hát most én adtam be a válópert!

Amikor ez az agyamban rögződött, a könnyeimnek nem tudtam parancsolni. Egyszerűen olyan volt mint az eső. Csak nézed, s nézed és nem tudsz ellene tenni. Néztem, ahogy könnyeim cikáznak az arcomon. Ezek a fájdalom könnyei. Akármennyire is hihetetlen, nekem azért fáj, hogy le kell zárni. Nem az fáj, hogy le kell zárni. Ennek kifejezetten örülök. Azért fáj, mert a sok szép, gyönyörű emlék mostanra már fájó szemét kupac a kukámban.

SzuperNorbert a mai kis megszólalásod tüdőig hatolt :') imádlak.