..és itt ülök, háromnegyed tizenkettőkor, hulla fáradtan az ágyam közepén, és mosolygok. és nem csak azért, mert nevetséges emberek vesznek körül, hanem azért, mert érzem, hogy valami új fog születni. ez nem illúzió, itt nincsenek elhamarkodott döntések és kérdésekre elhamarkodott válaszok. nincs korán kimondott szó, nem létező érzelem. mi vagyunk. ő és én, amiből mi leszünk. még nem merem eldönteni, hogy vajon valósággal érzem és szinte tudom, hogy ez jó lesz, vagy csak reménykedem, de akármelyik is, remélem, hogy legalább az egyik. már nem érzem, hogy a saját szememmel látott, más megélte csapdába kerültem. minden nyugodt. így alakult. nem bánom az eddigi dolgokat, és azt sem fogom, ami még rám vár. élvezem minden percét úgy, ahogy élveznem kell. nem jobban, nem kevésbé. csak amennyire valóban lehet a körülményekhez képest. és igen. meg-meg fordul a fejemben, hogy miért én, miért ő, miért így, és miért nem másképpen, de hiába is keresném rá a választ, rájöttem, hogy soha nem fogom megtalálni. vagy talán igen. felmerült annak a lehetősége, hogy ő elmondja nekem. de nem most, és talán nem is a közel jövőben. majd valamikor a távoliban, mikor vissza gondolunk ezekre a percekre, és oly' hihetetlennek tűnik, hogy tényleg így volt. törődést érzek. tiszta törődést és féltést. és ez az érzés a legváratlanabb pillanatban kapott el. az elmúlt pár éven elgondolkozva, úgy látom, akkori jövőmet -mostani jelenemet- meghatározó emberrel mindig a legváratlanabb pillanatban sodort össze az ár. akivel már az első pillanatban tudtam, mi lesz a vége a fejezetemnek, az nem jelentett semmit. nem tudott meglepni. nem értékeltem és nem is élveztem.éreztem már a nyár utolsó perceiben, hogy az ősz újat hoz. nem tudtam eldönteni, hogy jót -e vagy rosszat, de tudtam, hogy valami egészen újat. éreztem. és onnan tudtam, hogy ez így lesz, hogy nem csak ébrenlétemben, de álmomban is éreztem. ébrenlétemben féltem, álmomban vártam. és jelenpillanatban úgy érzem és gondolom, hogy álmomban már önmagam előtt jártam. és ha később kiderül, hogy ez így volt, nagyon boldog leszek! de ha nem,-ha az derül ki, hogy félnem kellett volna akkor -ami most a jelen-, akkor lehet, hogy újra megtörök. de ez a sok 'lehet', a sok bizonytalanság nem kelt bennem akkora kérdést, hogy megválaszolást igényeljen. és ez az, ami elragad. nem csupán az, hogy úgy érzem Ő egy olyan ember, akit boldoggá akarok tenni, és azt akarom, hogy ezt viszonozza. az ragad el, amit az eddigi emberek egyenként hoztak ki belőlem -ki félig, ki egészen, azt Ő megteremti egyedül.