mesi: még gyűjtögetem egy kicsit az erőmet de kirobbanok énis egyszer...
szandika: majd folyamat lökdöslek a szakadék széle felé hátha átugrod és nem esel le. ha leesel beszoptuk..
mesi: hát majd akkor rájössz hogy nekem szárnyam is van. vagyis majd lesz. addigra. reméljük.
szandika: ó, ha nem te magad mondod hogy van szárnyad, aztmondtam volna, hogy majd adok neked szárnyakat.
uekdasndcawhjdj*-*deimádlak ♥
amúgy.. tényleg kéne már a szakadék felé futnom, és megnézni hogy tudok-e ugrani akkorát, hogy átérjek a másik sziklára, vagy sem. mert ez így már rohadtul nem buli, hogy pontosan holnap lesz egy hónapja, hogy itt húzza az agyamat és én még mindig nem nagyon tudom hogy mi a fasz van. ráadásul az utóbbi egy hétben nagyon szépen leszart, most meg már ahogy látom akad más is a helyemre. úgyhogy most kell lépni! mert most tök aranyosan ki is szállhatnék a játszmából. és még akkora hatalmas fájdalommal sem járna ez neki. mármint veszteségnek. hiszen ott van neki az a _. fuuu hogy engem hogy irritál...
holnaptól apámmal leszek egyééééééééész nap egééééééééész héten egyedül. ez olyan mint egy öngyilkos merénylet körülbelül. mert jó, nagyon szeretem meg ő is, csak valamiért mindig tök direkt hárommilliárdszor többször megyünk egymás agyára.
úgyhogy a holnap sorsdöntő nap lesz! mert azthiszem belevágok. ha nem is adok ki teljesen mindent, azért valamit mégis.. mondjuk hogy rohadt szarul esik ez a leszarósdi! és majd ilyen kis kedvesen és mégis megsértődve de egyben viccesen kell előadnom magam.. á, már előre herótom van az egésztől. jaés még wiának is megígértem, hogy kiírok valamit üzenőfalacskájára, mert hát azért mégis csak egy hónap.. agyfasz.
na de van pár párbeszéd, ami megfogalmazódott bennem..
