Ígérem, most már elengedlek. Hiszen, már mással fogod összekötni az életedet. Csak tudod, nagyon fáj. ..és igazából nem tudom miért. Mert ez nem kellene fájjon. Sokkal komplikáltabbá válik ezáltal az én életem is, hogyha örökké azt lesem, mi történik veled. Szegény lányra még haragudnom sem kellene, mert ő még azt sem tudja, hogy a földön vagyok és létezem, nem hogy azt, hogy az újdonsült vőlegénye hányszor tiport a földbe. Remélem boldogok lesztek, és lesz egy csodálatos hangú kislányotok, aki az anyukája hangját, és egy csodálatos kisfiatok, aki pedig az apukája lágy és megnyugtató hangját örökli majd.
És nem azt mondom, hogy elfelejtelek, hiszen téged nem lehet. De elengedlek. Már nem fog összeszorulni a szívem, akárhányszor a közös álmaink fognak az eszembe jutni. Szép volt-egy ideig. Jó volt-egy ideig. Együtt-egy ideig.. De most már véglegesen vége. Őszintén remélem, hogy szép életetek lesz!
Ezt úgy elmondanám neki is... de nincs értelme. Szerintem létezik valami telepatikus erő, vagy ilyesmi, ami majd eljuttatja hozzá tudat alatt az üzenetemet.
~t
