fentvolt. ráírtam. éreztem nem kellett volna. hogy azok után neki kellett volna. mert ha tényleg hiányzom akkor majd ő keressen. hát igen. tényleg nem kellett volna. a beszélgetésünk miatt -ami nem volt több 5 percnél- teljesen megfordult bennem ez az egész. mi van, ha én csak a látszat miatt kellek neki? hülyeség. vagy mégsem? nem tudom ki miatt "érné meg" ezt csinálni. elvégre volt barátnőjét nem ismerem. lehetetlen, hogy lássa miket írogat nekem. másra meg nem tudok gondolni. félek hogy kihasználnak. igen. de viszont ezer másik "pozitív" ok is van, hogy miért ilyen. miért ilyen semleges ha beszélünk. fáradt. vagy csak szimplán fél ő is. fél megnyílni. meg aztán.. én is biztos néha összekuszálom a gondolatait. tudatlanul. úgyhogy lehet hogy ő sem tudja hogy nálam mivan. mondjuk ez nagyon valószínű. nem adtam neki tiszta, egyenes jeleket. de így nem is tudok.. pedig isten bizony már szeretnék nyitni. vagy bezárni. mert ez így nekem nem gyere be. tiszta jeleket kérek! tudni akarom, hogy mi van a dolgok mögött! és nem úgy, hogy oké megkérdezem. de aztán.. ez a viselkedése is valamilyen szinten megérthető. elvégre.. egy bizonyos időn belül nem lehetne semmi. és ez is már kezd marcangolni. a tudat, hogy sima ügy lenne ha csak úgy találkozhatnánk. akkor szerintem már rég le lenne tisztázva. sőt biztos vagyok benne. vagy már összejöttünk volna vagy nagyon tiszta lapokkal játszanánk, és alakulgatnánk. és most is alakulgatunk igazából csak nem elég tiszta lapokkal.
jólvan. döntöttem azt hiszem. megpróbálok nyitott lenni. neeeem.. nem mondom azt, hogy igenis megszerzem magamnak. neeeem.. az még várhat. de nyitott leszek -ahogyan eddig is. és szerintem nem is jobban. szóval.. megint mire jutottunk? semmire. csodálatos. meg az is hogy már egy hónapja itt bassza az idegrendszeremet, és még meddig fogja.. hajajj... sosem fog ez kiderülni.
ez egy végtelen mese. én mondom neked.
