Egy négy éves álma

és még mindig hiányzol. és mindig is fogsz. és sosem fog eltelni nap, hogy ne gondoljak rád. hogy ne reménykedjek, hogy majd meglátom a neved a tálcán villogva, hogy rám írtál. vagy hogy meglátom majd a számod a telefonom kijelzőjén. nem fog eltelni nap, hogy ne tudjam, mit mondanál szóra pontosan az adott pillanatban nekem. nem fog eltelni éjszaka, hogy ne a könnyeim altassanak el, mert eszembe jut, hogy most az lenne a dolgom, hogy megosztom veled mitörtént velem azon a napon, és te is. nem lesz olyan perc, amikor ne érezném üresnek magam. sosem lesz olyan, hogy azt merjem állítani "igen. ennek így kellett lennie. megértettem.", mert sohasem fogom. mindig 4 évesnek fogom érezni magam, ha erről lesz szó. egy olyan négy évesnek, akinek még szüksége van valakire, akire támaszkodhat minden pillanatban. legszívesebben elindulnék felétek, bekopogtatnék, és megkérdezném anyukádat, hogy otthon vagy-e. annyira szeretném tudni, hogy igen, otthon vagy, és mikor meglátsz majd az egekbe röptetsz, hogy de jó újra látni. annyira de annyira szeretném. de ez már csak az "annyira de annyira szeretném" listámon szerepelhet, amit négy évesen kezdtem el írni. és azon is már egy jó ideje az első és egyben utolsó helyen szerepelhet.