Egy fasz vagy. Nincs Rád más szó. Egy hatalmas fasz. Csak hogy igazából, mivel én az ellenkező nemhez tartozom (és ha még most nem is) de ez nélkül nehéz az életem. Komolyan mondom, amikor Rád gondolok, elkap a nevetés, mert egyszerűen nem tudom mi van benned, ami ennyire fogva tart. Azt sem mondhatnám, hogy szeretlek. Azt sem, hogy utállak. Semmit sem mondhatok, ami erre igaz lenne, és/vagy normálisan leírná a dolgokat. Látnom kell és tudnom, hogy jól vagy, és boldog. Beleőrülök, hogyha csak hangyányi jelét is látom, ha valami nincs rendben. De lépni meg nem tudok. Csak állok egy helyben, és várom a csodát. Várom, hogy majd TE egyszer valahára megfordulsz, és azt mondod: Szükségem van rád! De tudom igazából legbelül, hogy ez nem fog megtörténni soha, mert nem én vagyok sőt, sosem voltam az az ember, akinek ezt egyszer is mondtad vagy mondhattad volna. Azaz hogy ez sem fedi a valóságot. Volt egy idő, mikor rám néztél, és azt mondtad, bennem sokat látsz. És ó bazdmeg, most is üvöltenék az ég felé, és zokogok, és reszketek, hogy miért szakadtunk szét. Annyira érzem, hogy sosem leszünk már közel egymáshoz. Annyira tudom, hogy rohadt mód le kéne kattanjak erről az egészről, amiről fogalmam sincs mi. Annyira belefáradtam már igazából, hogy magam ellen küzdjek örökké... csak az a baj, hogy nekem kell lépnem, és bírni az első rúgásokat, mert szükségem van Rád, ami nem is tudom mit jelent.
Kifogytam. Ennyi. Üres vagyok vagy nagyon megvagyok telve, nem tudom. Ez egy újabb nem tudom korszak. De amikor megint 'hiányzik g.' cucc van, akkor ez általában beköszönt. Érdekes véletlenek.
"Véletlenek nincsenek. Mindennek oka van. Olyan sincs, hogy semmi. Mindig van valami, és minden okkal történik." G.
update: annyira elegem van. most úgy nagyon. sok ez így. majd kifejtem.
