Egy kedves ismerős így tűnik el a ködben; "Megváltoztál... : /"
Vajon tényleg? Most kezdem igazán érezni. Már közel sem hasonlítok ahhoz a lánykához, aki egy évvel ezelőtt voltam. Egyszerűen már összehasonlíthatatlan a két személyiség. Semmi hasonlóság nincs. De komolyan. A legjobb az egészben, hogy már nem félek. Egyáltalán nem félek, hogy elveszek majd egyszer így a nagy változásokban. Sosem fogom megtudni kivagyok én valójában, ez már egy erős tény. De ha leszek valaki, aki jól érzi magát a bőrében- még akkor is ha tudja ez nem is igazán önmaga- akkor nem érdekel ki leszek. Legyek gyilkos vagy egy angyal, legyek a legnagyobb ellenség vagy a legédesebb s szeretni való lény, ha jól érzem magam akkor magaménak fogom nyilvánítani a lelket, s azt mondom majd; Ez vagyok én.
Szeretném megtalálni az igazi önmagamat, de ezt így elég nehéz megtalálni, ha minden egyes nagy személyiség változás után azt mondom majd, hogy rátaláltam önmagamra... (Ezt nehéz elmagyarázni és képes vagyok belegabalyodni a mondani valómba de remélem megérted... )Az az igazság, hogy lehetséges, hogy annyira változom, hogy szinte minden egyes változás után egy új személy születik meg bennem. Szóval... hogy minden változás után én vagyok csak... csak más személyben. Ez kicsit olyan mintha vándorolna a lelkem. (Vicces de máshogy nem tudom a tudtodra adni a dolgokat.)
